Letisztult weboldalak, hogy minden tiszta legyen.

Szponzorált tartalom

bt. alapítás

bt. alapítás

Ki lehet engem készíteni azzal, hogy minden, ami pontokba van foglalva, aprózódó almenükbe is van tömörítve, ezen pontokba foglalás által az internetes oldalakon. Egy websiteon nekem az ilyesmi kezelhetetlen és ott is hagyom a fenébe, ha ilyet látok! Én szeretek néha visszatérni a korábbi olvasmányhoz egy témán belül, hogy értsem mindig, miről van szó (vissza-visszagörgetve, hogy emlékeztessem magamat), és amikor ez a dolog több aloldalra van bontva, egyiket sem zárom be inkább, hogy visszatérhessek. Emiatt aztán ezer és ezer fül lesz megnyitva idővel a böngészőn belül… Na ezért nem érdemes így csinálni!

A bt. alapítás egyébként is magas nekem, ezért örültem, hogy a topcegalapitas.eu webcímen olyan oldalba futottam, ami nem nehezíti meg egyáltalán a tájékozódást. Ily’ módon biztosan nem, ahogy eddig írtam. Nem aprózzák szét az oldalt. Vannak altémák természetesen, hiszen nem csak bt. alapítás esetén kérhető a közreműködésük, de arról a témáról is úgy írnak le mindent, hogy csak magára a téma-fülre kell kattintani. És az alatt aztán egyetlen oldalon többnyire mindent összeszednek, logikusan, szisztematikusan. Akár bt-t, akár kft-t alapítanánk a segítségükkel, vagy cégmódosításban kérnénk jogi és egyéb segítséget, mindegyik esetében egy lapon levezetik a lényeget. Nem felületesen, mindenre kitérnek ők, mégis meg tudták oldani. Mások miért nem tudják ezt így megoldani?

A gyakran ismételt kérdések „rovat” náluk nem csak amolyan kiegészítés. Azon belül lenyithatók az egyes fülek, amiért nem dob át másik oldalra és ott lesz minden kérdésünkre minden válasz. Aztán könnyen összecsukható is, amin már túljutottunk. És még mindig nem kellett más oldalra navigálni.

Nekem ez tehát „meredek” téma. Félek tőle. Én még csak most kezdem. Úgy képzelem, a hozzám hasonlóknak a legnagyobb támasz a topcegalapitas.eu. Már, annak idején, egyéni vállalkozást is félelemmel hoztam létre, mert mindig elveszek ebben a világban. Jobb volt alkalmazottnak lenni, de úgy nem lehetünk a magunk urai. És bejött! Már a bt. alapításnál tartok. Ez szolgálja az előrelépést és a fejlődést a saját hivatásomban.

A bt. alapítás annyival bonyolultabb az eddigieknél, hogy már kettő személy is szükséges a megalapításához. Minimálisan szükség van egy kültagra, és egy beltagra. Előbbi a vagyonával nem felel, csak az utóbbi. Leírják ott az oldalon, mik ennek az egésznek költségei. (Náluk egészen kiváló ajánlatok vannak, de nem lövöm le a poént, nézzétek meg az oldalukat, nagyon-nagyon meg fogtok lepődni, hogy milyen költséghatékonyan alapíthattok most céget) Minimális tőkefeltétele a bt alapításnak nincs.

Ezekből a leírásokból hiszem, hogy ők lesznek az én legfontosabb partnerem! Biztos van segítség mindenre – gondoltam, mikor azon tűnődtem, ki segít majd intézni az ilyen ügyeket, ami egy bt alapításhoz kell. És lett jó és hathatós segítség, nem kell nekem ügyvédet felkutatni és hasonlók.